Egy nő naplója

[.]

"Most tényleg ettől lesz jó? Az a hasonlat jut eszembe, mikor a fiatal srác nagy színes matricákat meg hangos kipufogót rak a szar kocsijára. A top 10 szexélményemben de sok olyan van, mikor katarzisban hevertem az ágyon a végén, azt se tudtam hol vagyok, pedig nem volt se anál se orrba se fülbe se szado se pisikaki se mittudoménmégmilyen pótlék. Csak szuper volt mert szeretjük és felizgatjuk egymást nagyon. De persze aki akarja tágítsa ki az összes lukát, és csináljon újakat ha nem elég, meg szívjon lazítót meg feszítőt majd attól jó lesz."
Kaptam ezt a hozzászólást, természetesen névtelenül. Így nem tudom megkérdezni, hogy miért olvassa a blogom, mert ez a gondolatsor gyakorlatilag az összes szösszenetem végén megállná a helyét. A kérdés jogos, tényleg ettől lesz jó? Nem, nem ettől lesz jó. Egyetlen "pótlék" sem tesz boldoggá vagy elégít ki önmagában. De rengeteg új élményt és tapasztalatot jelentenek, akár a fájdalom, akár a feltáratlan mélységek megnyílása, bármilyen szerepjáték és testnedv felfedezése az ágyban, de azon kívül is. Kivéve, ha mint "pótlék", leminősítjük ezt a színes palettát, melynek minden árnyalatában ott rejlik a lehetőség, hogy gyönyört okozzon. A névtelen hozzászólónak gratulálunk, és örülünk a boldogságának. De én nem cserélném el a nyitottságomat, nem korlátoznám az élvezetemet és a szabadságomat. Nem mondanék le semmilyen "pótlékomról". És amióta komolypárkapcsolatotápolónő lettem, és "szeretjük és felizgatjuk egymást nagyon", azóta különösen csodás élmény számomra minden új érintés és érzés. Mint a klasszikus bizalmi játékban: tudom, hogy bármikor hátradőlhetek, ő úgyis elkap.

[.]

Kiteszem a lábam pár napra, és amikor hazajövök az én drága kishúgom egy nagy halom cuccal jelenik meg nálam, majd közli, hogy szexshopban voltak egy barátnőjével és minden eshetőségre felkészült. Majd egyesével kipakolta a speciális análsíkosítót (amiért piros pont neki, mert tényleg jó és hasznos), az análtágítót (ami egy néger minifarok viccesen ruganyos gumianyagból) és egy kis üvegcsét, amiről úgy hallotta, hogy ha a tartalmát beszippantja, sokkal-sokkal jobban fogja élvezni a szexet, különösen az análszexet. Mondhatnám, hogy az én nevelésem, de valójában engem egy perverz perszónának tart, ezért sosem sokkoltam a szexuális életem részleteivel. (Csak amennyit muszáj volt hallania.) Mindenesetre a kincsesszatyor tartalmának ismertetése után valami csábos fehérnemű-kompozíciót akart tőlem kölcsönkérni, amire annyit tudtam mondani, hogy szerintem már minden használhatót elvitt, én pedig nem is emlékszem, mikor töltöttem utoljára az időmet efféle holmik beszerzésével. "De akkor legalább a fekete tollboát!" Na azt meg nem adom. És nem értem, mire ez a nagy felhajtás. De az biztos, hogy egy nő sosem találja ki csak úgy, hogy seggbe akarja, mármint ha ilyen látványosan akarja. (Értsd: erőlteti) És különbenis, mi ez a poppers?! És én még miért nem próbáltam?!

[.]

Furcsa nekem, hogy az aszexuális nők anyaként, mintha kisfiúk lenne, becézgetik a pasijukat, és például "majmocskám"-ként emlegetik őket. És teszik mindezt büszkén. Továbbá, furcsa nekem, hogy a barátnőm büszkén hirdeti a zárójeles becenév rubrikában, hogy ő, ahogy a pasija keresztelte, törpike . És ami a legeslegfurcsább, hogy az apám újabban "mamókának" szólítja az anyámat. Ettől falra mászok, és nem tudom, hogyan fogjam vissza magam, hogy ezt ne tegyem szóvá. Nem akarok romantika és intimitás ellenesen nyilatkozni, mert a becézgetés, a párok egymás közti megszólítása valami olyan, ami az ő sajátjuk, az összetartozásukról szól. De hogy én a pasimat állatnevekkel illessem, gumicukorkákról és sütikékről nevezzem el, mintha legalábbis az ölebem lenne, azt nem tudom elképzelni. Már csak azért sem, mert én élvezem a szexet, ahhoz pedig férfi kell, nem majmocska. Ezért nem tartom túlságosan egészséges szokásnak a nők részéről. Az is frusztrálna, ha a pasim illetne engem hasonló becenevekkel, mert nekem ez nem férfi-nő viszonyt, hanem apa-lánya viszonyt takarna. És erre legyek büszke? Hogy a pasim rámnéz, és arra gondol, hogy "kistündérkirálylányka" (ahelyett, hogy "óteeee...")? Hogy azért szeretem a pasim becézgetését, mert pótolja az apámat? És a mamókázás a csúcs. Nem tudom, hogyan tudnék lefeküdni egy olyan pasival, aki anyának, mamának, maminak, és ennek további változatainak egyikén nevezne engem. Nem nagy dolog ez, értem én, csak az a baj, hogy valami nagy(baj) dologról árulkodik. Mert ugye "felnőtt" "kapcsolatokról" beszélünk.

[.]

Minden napomat vele töltöm mostanában, mindig rá gondolok és teljesen a hatása alatt vagyok. Tartozom annyival, hogy publikálom. Az előzmények miatt is, és a megértés kedvéért, mert végre valami tiszta beszéd.
.
"A szexualitás viselkedésünk része. Része annak a szabadságnak, ami e világban a rendelkezésünkre áll. A szexualitás valami olyasmi, amit mi magunk teremtünk meg önmagunk számára -saját teremtményünk, nem pedig vágyakozásunk titkos aspektusának felderítése. Meg kell értenünk, hogy vágyainkkal és vágyaink segítségével újfajta viszonyformák lépnek működésbe, a szerelem és a teremtés újfajta formái. A szex nem sorsszerűség; a szex lehetőség arra, hogy kreatív életet kezdhessünk élni. (...) Ha megvizsgáljuk, hogy az emberek hányféle módon gyakorolják szexuális szabadságukat -úgy, ahogyan műalkotásokat hoznak létre-, akkor adódik a megállapítás, miszerint a szexualitás, ahogyan azt napjainkban ismerjük, társadalmunk és létezésünk egyik legproduktívabb hajtóerejévé vált. A magam részéről úgy gondolom, hogy a közvélekedéssel szemben, amely a nemiséget a kreatív kulturális élet titkaként fogja fel, a szexualitás inkább abban a folyamatban leli meg a helyét, amely manapság szükségszerűvé teszi számunkra, hogy egy újfajta kulturális életet teremtsünk meg a szexuális választásaink örvén. (...) Igen. A gyönyörnek is a kultúránk részévé kell válni. Nagyon érdekes megfigyelni, hogy az emberek tömegei -de az orvosok, pszichiáterek, sőt még a felszabadítási mozgalmak is- évszázadok óta a vágyról és nem a gyönyörről beszélnek. 'Fel kell szabadítanunk a vágyainkat!' -mondogatják. Hát nem. Újfajta gyönyöröket kell teremtenünk. Aztán a vágy legfeljebb majd követi őket."

[.]

Na mit olvasok ma? -egy nőnemű(nek tűnő) egyed "Blogok a szexről" http://felmosoly.blogter.hu/313123/blogok_a_szexrol című bejegyzését, amit saját bevallása szerint éppen az én blogom ihletett. Nem válaszolni kívánok neki, csak olyan jól szórakoztam a hozzászólásokon, hogy nem bírom megállni, hogy közzé ne tegyem őket. A bejegyzés lényege nagyjából arról szólt, hogy miért írnak az emberek a szexuális életükről blogot, amikor az csak két ember magánügye. (Ezzel egyet is értenék, csak nem értem, hogy akkor miért van ennyi látogatóm, és miért kapok köszönölőveleket.) És csupán annyit fűznék hozzá, hogy szerintem a szexualitás nagyon sokszínű, nagyon izgalmas és nagyon feltáratlan terület, ami már művelése közben is felszabadít, és ha írunk/beszélünk róla, hasonlóan jótékony hatással bír. De ez mindegy is, az ellenbejegyzés írója hangsúlyozza, hogy ő korlátolt a kérdésben. Én pedig szánalmas picsa vagyok, mert nem törekszem arra, hogy szépen írjak a szexről. De legalább ne mondanám, hogy pina. És ha azt akarom kifejezni, hogy kinyaltak, egészségesebb volna úgy, hogy "a kinyílt rózsakelyhemet szerette tisztán és őszintén". De ezt is csak a közvetlenül érintettek felé közöljem, mert ez a világ rendje. Csakhogy nekem ehhez semmi kedvem.

[.]

Vajon kell elmélkedni arról, hogy milyen hosszú a jó előjáték? Mert erről is olvastam egy statisztikát, és pl. a britek kiemelkedően sokáig húzzák a szex előtti bemelegítést, amire nyilván büszkék -az elemző legalábbis ezt éreztette a cikkben. (Kicsit sok bulvárlapot olvasgatok mostanában.) De nem értem, hogyan lehet statisztikát készíteni az előjáték időtartamából, amikor az pontosan azokat a perceket -órákat- fedi, amikor fogalmam sincs, mennyi ideje tart és egyáltalán, hogy mi történik rajtunk kívül. És elképesztően élvezem, amikor a legfurább pózokban nyúlunk egymáshoz, és bármilyen módon, csak simogatni akarjuk egymást. Tulajdonképpen imádom az előjátékot. Bármeddig tart, és bárhogy zajlik. Mert mindig pont olyan hosszú, amilyenre éppen vágyunk. És ha 10 másodpercig tart, mert pasi úgy nézett rám, hogy 10 másodperc múlva már bennem van és csak épphogy le-, félre- és előhúzzuk, amit kell. Ha nem élvezném ennyire a szex többi formáját, azt mondanám, hogy ezek a hirtelen felindulásból elkövetett behatolások a kedvenceim. De sosem nyilatkoznék ilyen felelőtlenül, hiszen a másik véglet legalább "ennyire". Sosem gondolkozom azon, hogy most miért nem nyalt, pedig én szoptam, és fordítva. Nem hinném, hogy van értelme mérlegelni. Egyébként is jellemzően kézzel szoktuk egymást megpuhítani és aztán megkeményíteni, és az orálmániánkat csókok formájában éljük ki. Nem tudom, lehetne-e még többet csókolozni közben, és ettől hogyan lehet ennyire megkívánni a másikat... A lényeg, hogy a kezünk, a lábunk, a testünk és a szánk -mindenünk mozgásban van, körbejárjuk egymást, miközben azt sem tudom, melyik az én testrészem és melyik az övé. Csak hallom, ahogy nyög és érzem, hogy egy kéz megállás nélkül simogatja és nedvesíti a puncim. És ahogy próbálom szavakba önteni a töredékét annak, ami a szex előtti pillanatokban megtörténik velünk, tényleg nem tudom, milyen statisztikák készíthetőek az előjáték természetéről.

[.]

Olvasom, hogy tényleg mennyi furmányos elméletet kiötlött már az emberiség arra vontkozóan, hogy megtudja, milyen jelekből saccolható meg a férfi farokmérete. És tényleg! Mind hallottuk már, hogy az alacsony, a nagyorrú vagy a nagylábú hímek nyilvánvalóan extra nagy hímtaggal büszkélkednek, csak azt nem gondoltam, hogy ezt komolyan is szokás venni. Vagy hogy ez tényleg ilyen fontos. Hogy minden külső tulajdonságunkat lekódoljuk, és ezekből vonunk le következetetéseket a méretre, esetleg a szexuális habitusra vonatkozóan. Állítólag például a csökött fülcimpájú pasik valami isteniek az ágyban. De így is olyan nehéz ismerkedni, ezek a plusz kritériumok kicsit feleslegesnek tűnnek, akkor minek? Minek-minek... Mindenki biztosra akar menni, mert nagyon kapkodósak vagyunk az álompárunk megtalálását illetően. Úgyhogy buzgón találgatjuk, mekkora lapulhat a kiszemelt áldozatunk gatyájában. Na jó, ismerjük be, hogy ez valóban nem mindegy. És mivel nekem "nagy szerencsém" van e téren, fogalmam sincs, mit tennék, ha egy méreten aluli, vagy méreten felüli férfival kéne közös ágyra vergődnöm. Nem irigylem azokat, akik ezzel küszködnek. És a pasikat sem, akiket nem áldott meg a sors, mert ugye erről nem igazán tehetnek. De hogy ez olyannyira kardinális kérdéssé vált, hogy egyes nők kutatócsoportokat hoztak létre, hogy hosszas és alapos elemzések után megalkossanak egy mindent eláruló képletet a farokméretet illetően -hát, ezt azért kicsit túlzásnak tartom. Még akkor is, ha mi (leginkább poénból) azért kipróbáltuk, hogy működik-e. És igen, működik, úgyhogy hajrá kíváncsiskodók: H=(L+5)/2, ahol a H a farok méretet jelöli, L pedig a láb, pontosabban a talp hosszát. Jó számolgatást!

[.]

Vajon azért fókuszál minden férfi csak a vaginámra és a cicimre, mert mára ez maradt az egyetlen úgynevezett intim terület a nőkön? Nem lenne jobb nekem, nekünk, ha a férfiaknak ismét hagynánk felfedezivalót, mármint nem egyenként, privátban, hanem maga a női társadalom? Mert amit a férfi lát, úgy látszik, azt már nem is kívánja úgy, mint amit folyamatosan kitakarunk. Csak az az intim, ami a törvények szerint is az. Amitől nem visznek be az erkölcscsőszök az utcáról a zárkába, az olyan, mint az alkarom, a fülem, vagy nem is tudom, mi. Drasztikusan lecsökkent terület... A hasam a köldökömmel, a derekam, a dekoltázsom, a felsőcombom, a nyakam hajlata, a hátam egész vonala, a fenekem felső domborulata, minden, aminek megmutatásához alkalmas női ruhát lehet venni egy nagykörúti [vagy pláza] butikban. Pedig a női test az érintésre kapcsolódik be... nem csak az intim érintésre.

Vajon miért nevezték [nevezik] a nők [lányok] szűzességének elvesztése körüli eredményt [fiatalon, házasságon kívül stb] mocskosnak? Mindez nem csak a kéjnőkre vonatkozik, hanem ha valaki fehérnép [nem napjainkban, de szüleink már tervben voltak, falun kortársaink] saját szűzessége elvételére vetemedett, ezek a jelzők illették meg onnantól, egy jóadag megvetéssel és ribanccá lefokozással egyetemben. Miért mocskosabb egy nő [lány] önálló szerelmi élete, mint egy férfié [fiúé]? Vajon miért "rosszlány" a rosszlány? Miért kell belénk nevelni hogy ez tisztátalan, utasítsuk el? Miért értéktelenebb egy szűzességét elveszített, mint egy szűz lány? Miért "mocskolódott be"? Csak a hártya miatt? Vagy a birtoklási vágy, vagy az "így biztosan nem terhes mástól" gondolatmenet? Hogy így már az övé, és csakis az övé? Meg még 2-3-10 másik...?

Vajon miért vágynak a nők a házasságra, a férfiak pedig éppenhogy nem? Mert a nő biztonságban szeretné magát tudni [? mit is?], a férfinak pedig szabadság [? mihez?] kell? Vagy mert a biztonság maga az, hogy egy nő az egyetlen lesz [hivatalosan...] a férfi [vagyis élete szerelme] számára? Talán ezzel érzi a nő, hogy már kategóriákkal közelebb jár ahhoz az állapothoz, amikor a férfi kivételezik vele, nem csalja meg, nem lép le váratlanul, gyereket tervez, tárgyiasítva lesz a kötelék, "megpecsételődik a vágy" [vagy valami ilyesmi]? Vajon miért alakult ki a férfiban birtoklási vágy, a nőben pedig gyermekei felnövéséig erős biztonsági kötődés, ha látszólag nem vagyunk monogámok? Ősrégi vagyonelosztás, érdekek, számonkérhető biztonságérzet - egyébként semmi más?

Vajon jól teszem, hogy hosszas vívódás után jövő héten elmondom a pszichoterapeutának társas ágyélményemet? Talán igen... arra jutottam, hogy ha szakember irányításával akarok gyógyulni, őszintének kell lennem, hiszen úgyis köti a titoktartás. Elmondom, mert szó esett róla, mi történt a héten, és csak habogtam, pedig jó lenne végre kimondani valakinek, van-e erre alkalmasabb ember [nő] őnála? Mert talán segíteni fog egyéb problémáim feltérképezésében, minden összefügg alapon. Hogy majmom miatt mentem bele, de nem bántam meg, hogy talán gátlásaim lerombolását vártam, vagy meggyorsítani az utat nemi identitásom megismeréséhez... Hogy féltékeny voltam, de ez jótékonyan elmúlt, hogy őrülten és némán vágyakoztam, de csalódtam, mert nem kellek úgy, mint szeretném... mindent.

Vajon jól teszem? Ugye nem szoktak a pszichoterapeuták megbotránkozni? Nem is azon, hogy megtörtént, hanem, hogy miért történt, és hogy megtettem mégegyszer, és azt miért... és nincs bennem szégyenérzet. Vajon segíteni fog nekem, hogy mikor és mivel tudám a gátlásaimat végleg elűzni, gyerekes érzelmeimet felnőttesre cserélni, érzelmi és szexuális életemet ki- és beteljesíteni?

[.]

Napló tovább: www.olimpiq.com
http://szex.tarhaz.com/?cat=103