Egy nő naplója

[.]

Sokáig nem voltam képes hüvelyi orgazmusra. Mindig a csiklóm izgatásával kényszerítettem a testem, hogy örüljön és őrjöngjön végre. Tulajdonképpen nemrég történt, az év első napján, hogy először bekövetkezett és mivel tampon is volt bennem, azzal magyaráztam, hogy bizonyára attól volt olyan elképesztően féktelen és intenzív érzés. A férfi akkor mintegy véletlenül került a közelembe, barátként. Szexre nem is számítottam, nemhogy más érzelmekre. Jól éreztem magam akkor, és nem értettem az orgazmus utáni pillanatokban feltörni akaró könnyeket. De olyasmi érzés volt, mint amikor a boldogságtól fakadunk sírva. Nem akartam, hogy észre vegye, csak a nyakába bújtam. Attól féltem, hogy ez a lelkem reakciója és arra figyelmeztet, hogy szeretem, ezért féljek, vagyis ijedjek meg. És így is tettem, nem akartam hinni a testem bizalmának.



De az orgazmust újabbak követték. Újabb remegő száj, újabb örömkönnyeket elfojtó ölelések. És boldogság, boldogság, boldogság. Alvás-szagú összebújás reggel, hogy félálomban csússzon belém és fogadjam magamba és arra ébredjünk, hogy biztonságban vagyunk. Hogy jó helyen ébredtünk, jó helyre érkeztünk. A csakis reggel érezhető különösen meleg bőréhez tapadva éreztük egymás "szagát", mielőtt a külvilág számára megmossuk, beillatozzuk, kifésüljük magunkat. Lenyűgözött a vágy, ami a reggeli szájszagre és gyűröttségre is vak volt. Lenyűgözött az orgazmus, amibe nem kellett részt vennem, csak hagytam, hogy megtörténjen velem.


És nem maradt más, csak az ocsmány pornó és a "basz-düh", ami arra akar rávenni, hogy minél idegenebb férfiakkal minél fájdalmasabb szexuális együttléteket szervezzek. És szerveznék is, ha nem félnék, hogy elhányom magam közben, vagy attól, hogy megbízható tudatmódosító szerek után nyúlnék, hogy legalább az agyam azt gondolja, hogy élvezem. Hát igen, koitusz után minden állat szomorú.


Zárójelesen egy ezer évvel ezelőtti emlék: a legelső orgazmus, amit szerzett nekem, egy cseten lezajló szájber-hancúr keretei között esett meg. Nem is ismertük egymást. Egy színpadot képzeltünk el, és egy groteszk pornográf drámát rögtönöztünk képtelen jelenetekkel. Természetesen elélveztünk (magunkban), ő úgy folytatta a sztorit, hogy az orgazmusa után a közönség felé lépett, akik őrjöngve tapsoltak. Én úgy, hogy a kanapén maradtam és könnyek csorogtak az arcomon. Ez az emlékfoszlány azért maradt meg, mert nem értettem, miért ezt súgták az ösztöneim.

(Apr jon)

[.]

És akkor mi van?

Szerintem vannak dolgok, amiket jó, ha kimondunk. Nem önterápiás céllal, hanem hogy valaki végre kimondja ezeket. Az igazságvizsgáló műsoron gondolkoztam, amit eddig kétszer sikerült látnom. Az egyikben nőket állítottak máglyára és a szexuális életük miatt ítélték el őket. Az e heti részben, de úgy hallottam, nem ő volt az első, egy pasi vallotta be egy ország előtt, hogy buzi. Ó, te jó ég... Nem tudom, mitől szórakoztató az, ha egy ötvenes nő össze-vissza kefélteti magát és kapcsolatokról beszél, amikor nős férfiak játékszereként él, és olyannyira nem szereti magát, hogy még soha életében nem maszturbált -az igazságvizsgáló szerint. A lányt pedig megvetjük, mert már kikötözték szex közben? -ne már... Ez több, mint felháborító, és ha engem még nem kötöztek volna ki, akkor is sértene a közeg, ami botrányhősnőt csinál egy kis kötözésből. De a buzi-önvallomás mindennek a teteje. Hogy 20 kérdés jár és tapogatózik körbe-körbe a melegség szentséges fogalma körül, ez nem hogy unalmas, de egyenesen idegesítő...

A műsornak viccesnek kéne lennie, olyan dolgokról szólnia, amiket mind megcsinálunk, de nem beszélünk róla. Pedig ezek életszerű dolgok, mindnyájunk fejében megfogalmazódnak és olykor végre is hajtódnak és épp ezért tölt el jó érzéssel másoktól hallani. Például hogy a csillapíthatatlan hiányérzetünk miatt megisszuk az ex-kedves samponját, hátha immunissá válunk tőle - ahogy azt a gimis évek kedvenc filmjében láttuk.


Szóval ezeknek az önvallomásoknak nem kellene, hogy ekkora súlyuk legyen. Mert ez mind emberi dolog. Én például ma reggel olyan ocsmány pornót szedtem le, hogy végre sok-sok-sok nap után legyen egy orgazmusom, hogy utána az első dolgom volt törölni, mert tudtam, hogyha újra látnom kell, akkor elhányom magam. De mégis elélveztem. Vannak dolgok, amiket nem lehet kikerülni, ha tovább akarunk lépni.

[.]

Butaság

Ott kellett volna hagynom a hülye szappanbuborékfújót. Minden nap ezzel szembesülök. A fürdőszobában van egy kis asztal-féleség a vécé előtt. Praktikus az olvasnivalónak, tükörnek, sminkfelszerelésnek, tamponnak, stb. más szóval mindennek, ami jó, ha kéznél van, mikor az ember épp ki van szolgáltatva a teste akaratának. Én meg ott felejtettem (és azóta is mindig ott felejtem) a szappanbuborékfújót. (Ezt a szót nyilvánvalóan kötőjellel kéne írni.) És minden alkalommal, amikor arra járok, fújok vele pár szépen csillogó buborékot, és minden alkalommal szomorúan tapasztalom, hogy szétpukkannak. De nem akartam nála hagyni, mert arra gondoltam, hogy elfelejtené és más nőre fújná. Olyan butának érzem magam, amiért buborékokat akartam adni ajándékba... De mivel lehetne őszintébben kifejezni a másik fontosságát? Vajon sokára fogy ki egy ilyen izé...?

[.]

Test-helyzetjelentés

Eléggé elcseszett nap ez a mai. Olyan nehezen szánom rá magam a váltásra, hogy a pöffeszkedő nőgyógyászomnál kötöttem ki, aki sosem figyel rám és mindig a szavamba vág. Mivel nem volt hajlandó tenyésztésre küldeni a baktérium készletemet, mondván, hogy felesleges, elmentem az általános betegellátásban aktuálisan (nem)dolgozó nőgyógyászhoz, akire két órát vártam, ebből egy óráig jöttek-mentek a betegek, utána egy óráig semmi. A hosszú sorban állás pedig manapság nem élmény.


A saját orvosomnál követelőzhettem volna jobban, csak annyira elszomorított. Elmesélte, hogy van olyan betegség, amitől a pina "fehér és túrós"; "zöld és habos"; barna és halszagú" dolgokat lök ki magából. És legszívesebben rákiabáltam volna, hogy "mivaaaan?!" Annyira kegyetlenül hangzott... Pláne egy férfi szájából. Nem tudom, hogy gyógyíthat valaki egy olyan testrészt, ami neki nincs is. Hogyan érthetné a betegségét?


Na de a jó hír, hogy az én "hüvelyem szép", "a méhszájam rózsaszín", "a petefészkeim pont úgy viselkednek, ahogy kell". Betegségnek nyoma sincs. Csak ne szedjek antibiotikumot, mert az nagyon megviseli a baktérium háztartásomat és ettől érzékenyebben reagálok az "idegen" test elvileg jó szándékú és kedves közeledésére. És ne aggódjak, ettől még minden a legnagyobb rendben velem. Hát jó, ha ő mondja... (De már két napja keresztrejtvényt fejtek, pedig utálom. Folyton a válaszokat keresem. Ez őrjítő.)

[.]

- Vakrandi egy (újabb) idióta ikrekkel, aki a kávézó asztalára pakoltatta ki a tűsarkú lakkcipőmet. Az asztalszomszédok számára kínos, számomra természetes és jókedélyű beszélgetés arról, hogy a férfiak lábfétise szerintünk miért inkább domináns; arról, hogy Sade márki Justine-je annyira unalmas, hogy nincs türelmünk megbotránkozni rajta; arról, hogy a művész nem lehet közömbös, hiszen én mindig megkívánom a kezet, ami létrehozta az engem elbűvölő alkotást. És a szokásos mikor találkozunk legközelebb kérdés, amit egy ikrek szájából sosem szabad komolyan venni - jobb, ha tőlem tudod.


- Egy hármas, időnként négyes fotózás egy elbűvölő fotós nővel, aki borzasztóan lelkesedik és nagyon szeretem a bátorságát, amiért a szexualitást fotózza. És mert nem annyira a maga örömére teszi, inkább önmaga megismerésére. A kíváncsisága és nyitottsága lenyűgöző. Hosszú közös munkát kívánok vele, és remélem, meg is valósul. A tervem, hogy az írásokból könyv-album készüljön a saját képeimmel. (Bár ne lennék ikrek, akkor most elkötelezettebbnek érezném magam. De írjon az, aki szerint jó ötlet és még fizetne is érte a könyvesboltban.)


- Egy bizarr találkozás egy idegen férfival, aki fotózás közben érkezett és elrontotta a lovaglópálcás tervünket, mert kötözgetni kezdett, amiért nehezteltem rá. De semmi különös nem volt a helyzetben, kivéve, hogy még sosem mutatkoztam be egyszál semmiben egy pasinak. De kedves volt, leült mellém, végignézett a lábamon (a combfixemen) és odabökte: "szép ez a fehérnemű". Kösz, ez kedves.


- "Ó, megint mennyire édes a hangod!" felkiáltással kezdődő telefonbeszélgetés a metrón, hogy még hangosabban kelljen elmagyaráznom, hogy a rajongása kedves, de nekem most üzleti ügyben van rá szükségem. Mint kiderült neki is rám: a pornóüzletébe. De semmi film! "Dehogy, ennél sokkal jobban szeretlek."


- Alvás előtt még egy jóbaráttal: "Naná, hogy mondtam, hogy tőled van a csipesz, mindig eldicsekszeK vele." Mert az ilyesmitől elolvad, egyszerűen imádja a legapróbb visszajelzéseket is és ezért imádok a kedvében járni. Például azzal, hogy a kedvéért még a mellbimbóimra is felcsippentem a fotózás közben, és elárulom neki, hogy ezeket az állítólag nagggyon jól sikerült képeket neki adom ajándékba.

[.]

Betegség
A betegség, a gyógyszerek, amiket ellene szedünk, az ellene vívott harcban kifáradt testünk mind azt éreztetik, hogy nyomor van. Az ember kimozdul a saját tengelye körül és mindent másképp érzékel. Elveszti a hitét dolgok iránt, amikért lelkesedett. Elhisz magáról olyasmit, ami negatív irányba tereli az önképét. Tehetetlenné és türelmetlenné válik. És mindenki zavarja, aki ott van körülötte, de tovább éli életét, mintha minden rendben lenne.


Vannak betegségek, amik sajátosan a nőket érintik. Pár éve vettem észre először, hogy alkalmi szeretőmmel töltött szerelmes alkalmak után rendszerint úgy éreztem, mintha pengét pisilnék. Először eszembe sem jutott, hogy a szex az oka. Ilyen tüneteket az amúgy nem létező, de a köztudatban "felfázásként" emlegetett húgyúti gyulladás okoz, ami magától is elmúlik. Egészen addig nem is törődtem vele, amíg vesemedence-gyulladásig és a méhnyakrák-szűrésen p3-as eredményig nem fajult a dolog. Most éppen két heti antibiotikum után vagyok és jövőhéten vár a nőgyógyászom, mert bár pisilni már tudok, az ismeretlen baj még állítólag bennem van és ez ijesztő.


Azt mondják, hordozok valamit a testemben, ami lehet, hogy csak a szeméremtáji védekező mechanizmusok hiányát jelenti, amivel az ember együtt születik. De igazából félek, hogy ennél bonyolultabb a dolog. Amikor szembesültem a rákszűrés eredményével, nagyon megijedtem, ami 22 évesen érthető is volt. Megijedtem a férfiaktól, akik gyulladást okoznak a szervezetemben, pedig nem akarnak bántani. Csak a szervezetem nem fogadja be őket, nem az ő hibájuk és nem az enyém. A megoldás ismeretlen.


A testem hiányossága, hogy ennyire érzékenyen reagálok olyan baktériumokra, amiket egy másik nő teste észre sem vesz. Amikor ez tudatosult bennem, arra gondoltam, hogy érezzem magam biztonságban, ha a legodaadóbb és leggondoskodóbb férfi is képes megfertőzni. Meddig lehet azt játszani, hogy olykor szex után egy hét antibiotikum-kúra, ami mindent megöl bennem és a következő alkalommal ezért kezdhetjük is előről, mert megint minden idegen lesz a testem számára.


Aggódom, mert nem tudom, mi a baj. Nem értem, hogy az orvosoknak miért nem jutott eszébe már két évvel ezelőtt, hogy valamit kezdjenek a pinámmal. Nem értem, hogy miért csak találgatnak és egymásra mutogatnak. Az urológus nőgyógyászhoz küld, a nőgyógyász csak annyit mond, hogy "puha, mint a vaj" -mármint a méhem és a petefészkeim-, tehát nincs betegség. És tünet sincs. De akkor mi van?


A betegségben az a legrosszabb, hogy mindenre rányomja a bélyegét. Szégyellem, hogy ez zajlik a testemben és nem osztottam meg a férfival. És talán ezért éreztem magam magányosnak. Úgy éreztem, kellemetlenséget okoznék ezzel. Elutasítaná a testem. Csak egyedül nehezebb kitartani. Most attól félek, hogy utólag kell-e közölnöm valamit vele. Az egyenesen megalázó lenne.

[.]

"Az ikrek és a szex"

"Az Ikrek, mivel levegő jegy, kicsit felszínes a szexben is. Csapongóvá válhat, ha ellaposodik a kapcsolat, bár nem igazán tesz érte, hogy változatos maradjon. Imádja a szexis, klasszikus női holmikat, mint például a combfix, magas sarkú cipő és miniszoknya. Ezekkel beindíthatod, főleg ha sokféle variációban beszerzed. Kedvenc póza nincsen, mert mindig mást favorizál. Erogén zónája: hónalj, nyak első része, karok, csípő."


Olvasgatás közben bukkantam a linkre. Semmi olyasmit nem ír, amit ne tudtam volna magamról - vagy a férfi változatról-, de a hónaljról eszembe jutott, hogy mennyi mindent nem írtam le. Például hogy mindig a lehető legpuhább hónaljat akartam elérni borotváláskor és utána, a bőrápoló cuccokkal, mert tudtam, hogy bele fog csókolni és végig fogja nyalni. Hiszen ő is ikrek.


Érdekes, hogy a hónaljról nincsenek képek a neten. Csak sok szőrrel a "hairy" keresőszó találatai között. A kamera számára bizonyára jellegtelen testrész. Pedig az ottani mirigyek termelik és hozzák a felszínre azokat az illatainkat, amik az ellenkező nemre a leginkább hatással vannak. De a biokémiai folyamatokhoz nem értek. A lényeg, hogy valami fontosat árul el rólunk. És jó érzés, ha megnyalják.

[.]

Mi a következő lépés?

Van egy férfi az életemben. Nem tudom, hogy hívják, hogy hány éves vagy mit csinál. Azt tudom, hogy éjjelente nem alszik. Néha felhívom. A száma nincs benne a telefonomban, csak egy cetlin, amit mindig aggódva keresek, amikor szükségem van rá. Sosem mutatkozom be, de ő mindig tudja, hogy én vagyok. Pedig rejtett számról hívom (mert a vezetékesünk rejtett).


Nem ismerem, és nincs is igényem rá, hogy a közelébe kerüljek. De kedvelem őt. Azért, mert egyszer elmesélte, hogy számára milyen fontos a dolgok túlfeszítése. A teste tűréshatárainak megismerése. A hányás, a takony, a szar. Minden mocska az embernek. Pedig ő nem perverz, nem a szexuális izgalom (hiánya) űzi, valami sokkal több annál. Nem ismerek nála bátrabb és magányosabb embert. Kedvelem, tényleg.


Magázódunk. Az első pillanattól kezdve magázott, és ezt csodás gesztusnak tartottam. Pedig netről ismerem, és azt is tudja, hallja, milyen fiatal vagyok, mégsem tegezett sosem. Kivéve a vita hevében, amikor valami "nagy" dolgot mond ki és ez indulattal jár. Olyankor előfordul egy-egy "de nem érted, hogy..." meg effélék. (Szeretem használni az effélék szót, le kéne szoknom róla.)


Egyik nap eszembe jutott, hogy mindig olyan éjszakákon hívtam, amikor féltem a reggeltől, mert elképzelésem sem volt, hogy fogok felkelni és... élni. Arra gondoltam, hogy most minden rendben és talán fel kéne hívnom. Szerintem örült volna. Fel kellett volna hívnom időben... Csak az a kibaszott papír a telefonszámával nincs sehol. És mindjárt itt a reggel is.

[.]

Hátsó front

Egy határozottan biszex fiúval folytatott sok-sok évvel ezelőtti beszélgetésből:


- Kíváncsi vagyok az anális behatolásra, de félek, hogy nagyon fáj.
- Meg kell szokni, de jó érzés is lehet. Szeretsz kakilni?
- Nem tudom, ezen még nem gondolkoztam.
- De azt tudod, hogy milyen érzés neked.
- Azt tudom, hogy libabőrös lesz tőle a karom.
- Jó úton jársz...


Ez a reggeli utam első állomásán jutott eszembe - a libabőrös karomról és a kellemes borzongásról, amit az okozott. És mosolyogva ébredeztem tovább...

[.]

Szeretsz?
Az jutott ma eszembe, hogy mennyire vártam az első mensruációmat, de csak azért, mert már minden barátnőm "nő" volt. Az anyám bizonyára mondta, hogy majd visszasírom a "nemnő" időszakot, erre ugyan nem emlékszem, de ez annyira rá vall, hogy kreáltam magamnak egy ilyen emlékrészletet most. Mindenesetre, 13 éves voltam, és piros pöttyös lett a bugyim. Én pedig felhívtam az apámat munka közben, hogy elújságoljam neki. Ó, te jó ég...


Mindez azért jött elő, mert egy napló-féle írásomban 6 évvel ezelőtt azt írtam, hogy irigykedem a húgomra, mert ő tampont használ, én pedig még nem merem elkezdeni -ekkor már legalább 4éve "felnőttem". Viszont emlékszem, hogy amikor először bátorkodtam feldugni, -méghozzá egy Ákos koncert nyújtotta élmény kényelmesebbé tétele okán- elmeséltem az első telefonszex-partneremnek a tapasztalatokat. Hogy azt a pici vattát is mennyire nehéz és fájdalmas betuszkolni az értintetlen pinámba. (Felizgatta az a gondolat, hogy ennyire szűk vagyok. Amúgy.)


Tehát úgy tűnik, testemről szerzett tapasztalatimat mindig is fontosnak éreztem megosztani, erre remek példa a blogom is. Nem tudom, miért. Szeretem figyelni a reakcióimat, ahogy a világra válaszolnak a sejtjeim. Szeretem tudni mi történik bennem, velem. Ez nekem fontos, a testem fontos. Talán mégis szeretem a testem. Milyen abszurd gondolat...